Szokták kérdezni tőlünk, hogy hova érdemes menni nyelvet tanulni. Az hogy kinek milyen iskolát ajánlunk, kinek mi ’érdemes’, azt persze befolyásolják az egyéni elképzelések, igények, célok – tanácsadásainkon mindig ezeknek megfelelően választjuk az ajánlott iskolát. Most bemutatunk egy olyan várost, amit szívesen ajánlunk azoknak, akiknek London nyüzsgése túl nagy, a tengerparti városok pedig nem vonzzák, viszont szeretnék a brit élményt megélni.
Bristolt sokan nem tartják számon, mint potenciális úticélt – ez az egyik előnye is, hiszen itt nem fogják a turisták a teljes járdaszélességet elfoglalni bámészkodva, lehadonászva mindenkit néhány méteres körzetben; több valódi angollal, helyivel találkozhatsz.
Kikötője fontos szerepet játszott fejlődésében, bár mára már a városközpontban lévő dokkokat kulturális központtá alakították át – múzeumok, galériák, boltok, bárok fogadják a vendégeket.
2015-ben Európa Zöld Fővárosa lesz – a környezetbarát és zöld mozgalmak régóta tradicionálisak a városban – rengeteg parkja van, jól kiépített kerékpárút hálózata, amit rengetegen használnak is, így a levegő minőség folyamatosan javul.
Egyetemvárosi státusza miatt nagyon fiatalos hely, mindig zajlik valami, fesztiválok, koncertek vannak. Akit pedig a graffiti kultúra vonz, annak érdemes tudni, hogy Bristolban él Banksy – így itt eredetiben találkozhatunk a műveivel az utcákon.
Más vidéki angol városokkal szemben egyik előnye, hogy könnyen megközelíthető – közvetlen fapados repülőjárat megy Bristolba, nem kell extra költséggel, extra idővel számolni a kiutazáshoz.
És persze hogy még inkább kedvet csináljunk a bristoli nyelvtanuláshoz, most akciós lehetőségként 3 hét foglalása esetén plusz egy hét tanfolyamot adunk ajándékba! Keress minket minél hamarabb, korlátozott ideig él a lehetőség!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.