A szintfelmérő 9-kor kezdődött, eléggé kemény volt, de nem kell megijedni, arra kíváncsiak mit tudunk és nem arra mit nem,
4 választásos teszt volt az első feladat majd szövegértés cikkek, hirdetések alapján. A szóbelin egy rövid bemutatkozást kértek, majd beszélni kellett a tavalyi nyaralásról és hogy mit tervezek a jövőben.
Engem ezek alapján az alapfokú csoportba soroltak be, aminek nagyon örültem, mert újrakezdőként már nem szerettem volna ismét gyakorolni a színeket, ruhákat, családot, stb. A teszt után beültem az óráimra - a múlt időt gyakoroltuk, pl. cikkeket olvastunk milyen volt Párizs a 17. és a 18. században, azóta mennyit változott, mik az első benyomásaink a franciákról, a városról. Eléggé keményen kell dolgozni, hogy felzárkózzak a többiekhez, de hát ezért vagyok itt. Olasz, venezuelai, kolumbiai, szaudi, svéd és brazil osztálytársaim vannak, 12-en vagyunk. Sokan közülük most találkoztak magyarral először, így érdeklődően figyelnek. :-) A tanárunk egy egyetemet végzett fiatal francia tanárnő, nagyon kedves és segítőkész, bár elég sok leckét ad.
Délután szuper nyugalom van, lehet a suliban kávézni, beszélgetni, netezni, magazint olvasni, amíg a többiek a délutáni órán vannak: Utána pedig irány a város - az iskola szuper helyen van, az Opera es a Tuilleriak kertje mellett! Hétfőn a nagy kedvencemet, a Concorde teret néztem meg, innen a Champs Elysées, a Diadalív, az Eiffel torony szuperül látszik majd utána a Tuilleriák parkjában voltam, innen egészen a Louvre-ig fel lehet sétálni.
Margó
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.